5 tipp, hogyan lesz praktikus a mini
Mitől lesz egy kis modern lakás más, mint a többi? Hogyan rendezkedhetünk be komfortosan a szoba méretű térben? A garzonok kialakítása jóval több fejtörést igényel, hiszen úgy kell helyet találni benne mindennek, hogy elkerüljük a zsúfoltságot, ugyanakkor a látvány is egységes, különleges legyen.

A napsugár színeiben
A kora tavaszi hetekben szemünk-lelkünk vágyik az üde, vidám színekre, bár még alig látunk a szabadban lombosodó bokrokat, szirmot bontó növényeket. Szerencsére már kedvedre válogathatsz a hajtatott, vágott virágok között. A gömbölyű boglárkafejek látványa és a finoman bolyhos mimóza sokféle sárgája igazi újjászületést jelenthet ilyenkor!

A dallamok hatalmában
Idén ünnepeljük Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját. Így, a Liszt-év kapcsán eljátszottunk a gondolattal, hogyan teremthetnénk ehhez méltó hangulatot. Megálmodtunk néhány teret, és mutatunk benne olyan tárgyakat is, melyek segítségével könnyedén megidézhető a klasszikus zene szelleme – inspirálódj te is! És hogy az elegáns art deco hogyan fér meg a most divatos retró tárgyakkal? Elsőre talán nem is gondolnád, mennyire hatásosan.

Kincses sziget
Gyerekkori álmát váltotta valóra az építész, amikor rátalált a romos területre, ahol berendezhette otthonát Budapest egyik rejtett kincse, a Gül Baba türbe mögött. A rózsakerttel, oszlopcsarnokkal övezett épület ihlette az építészeti megoldásokat: az ablakfülkéket kőrácsok védik, a bútorokat facsipke keretezi. Több kor, több kultúra keveredik itt harmonikusan, egyedi megoldásokkal fűszerezve.

Forrás: otthon.com

Hasonló bejegyzések